Leonza, Danail, KM vagy JM mittomén

Leonza, Játékmester, Danail

Leonza:
*Leonza miután belekarolt Andreibe, elindultak a főhadiszállás felé. Pár perc múlva már be is lépnek a barlang bejáratán, még mindig karolva. Ahogy belépnek a társalgóba, Leonzán végigfut a hideg.* ~Lehet, hogy mégsem kellett volna csak úgy itt hagynom...tudom.~ *De úgy dönt, nem hozza inkább szóba. Majd eltereli komorabb gondolatait és a fiúra emeli szemét. Közben beszívja illatát, mosolyog és csendben figyeli.*
- Leülünk? *Tesz fel egy egyszerű kérdést, de nem is igazán várja a választ. csak azért szólalt meg, hogy megtörje a csendet. Élvezi, hogy Andrei közelében lehet és egyszerüen csak örül mindennek.*

Danail:
* Egy kellemes lassú séta után, a főhadiszállásra értek. Andrei furcsán tekint körbe ezena helyen a bestia mesterek barlangjában mindig meg csapja valami megmagyarázhatatlan érzés, ami meg nyugtatja és eltölti magabiztossággal. Az érzés, hogy ő is bestia mester lesz egykor majd örömmel, töltötte el. A legjobb szak mestere lesz majd, és amikor ide ér tisztán tud gondolkodni, mintha valami szentséges hely lenne. Ezért is szeret itt lenni. Tudja itt biztonságban, van és mindig nyugalma lesz.*
- Persze, hogy üljünk le.*Villant egy mosolyt Leora, majd vigyorogni kezd.*
-De ha gondolod le is feküdhetsz az egyik heverőre. Vagy össze tolhatunk két fotelt.*Kacsint Leora és reméli, azért nem vitte túlzásba, a múltkori eset emlegetését.*~későre jár, hogy repül az idő amikor vele vagyok, biztos rontás vagy átok van rajtam.~*Majd erre a képtelen gondolatra halkan fel nevet és figyeli Leot.*

Leonza:
*Mikor Andrei szóba hozza a múltkorit, kissé megilyed, de szerncsére látja, hogy csak vicc az egész és veszi a lapot.*
- Felőlem összetolhatjuk... ~És most nem tünnék el reggel~ *Andreire néz és inkább nem szól semmit, ezt csak magában dönti el. Lehet hogy nem volt jó ötlet amit tett, most már maradna, de visszafordítani az időt nem tudja. Miközben beszél, nem mozdul, még mindig kaol a fiúba, és csak áll mellette. Nem igazán akar messzebb kerülni a közeléből. de lassan megint kezd elpirulni. *
- Akkor én... *Mondja, miközben elhúzza a kezét és leül az egyik fotelbe. Reméli, hogy Andrei is követi példáját és a melletti fotelbe kuporodik. Közben átfut az agyán, hogy kérdeznie kellene valamit, de nem igazán tudja mit. Így inkább csak hallgat és fürkésző szemeivel figyeli Andreit.*

JM:
*Egy kis barna hajú és barna szemű, göndörfürtös, hegyesfülű, 3-4 éves forma kislányka lép be a Társalgóba. Nagy érdeklődve néz körbekörbe a barlangban, hisz még sosem járt itt.Nagyon egyedül érzi magát, talán kicsit hideg is van, hisz mezítláb sétál és csak hálóing van rajta.Maga után húzza a maciját a földön.Hangokra lesz figyelmes és legnagyobb boldogságára két "felnőttet" lát meg a barlangban beszélgetni.*
-Csókolom én azt hiszem eltévedtem...meg tudnák mondani hol vagyok?*Kérdi kicsit megszeppenve a neki háttal ülőktől.*

Danail:
*Andrei örömmel vette tudomásul, hogy Leo nem értette félre a célzását. Együtt mosolyog a lánnyal. Majd végig méri a foteleket, és azt latolgatja, hogy talán megint össze tolhatna párat, de inkább el veti a lehetőséget nem akkarja, hogy Leo rosszul érezze magát az emlék hatására, ezért inkább maga is leül Leo melletti fotelbe.~Ez is szép este lesz..~*Majd sóhajt egyet. Mikor csuszogó hangot hall, akaratlanul fel pattan ülőhelyéből és Leo elé lép a másik kezével a pálcájának hideg nyelét, érinti. Meglepődve veszi észre, hogy vele szemben egy ránézésre 5 évesnek tűnő aranyos kislány áll kezében a macijával.*~Gratulálok meg ijesztet egy kislány, és mit keress egyáltalán itt?.~ *Kérdőn pillant Leora, hogy még is mit tegyen majd közelebb lép úgy, hogy próbálja nem nagyon megijeszteni szegényt. Oda hajol hozzá*
- Szia picim, Engem Danail Andreinek hívnak és a bestia mesterek szállásán, volnál. És kit tisztelhetek benned kisember?*Majd barátságosan összegubancolja a haját a kislánynak.*

Leonza:
*Mikor Andrei leül mellé a fotelbe, rámosolyog. És örül, hogy végre csendesen beszélgethetnek egymással, kttesben, napok óta újra először. És végre már a nyomasztó érzés is eltünt. Hirtelen a csöndet azonban megtöri egy hang. És Andrei már fel is pattan, leonza pedig megdöbben kicsit, ám gyorsan ő is a tőre után nyúl, amit mindig magánál tart. Ám megfordulva látja hogy egy kislány áll előttük. Aki nem tűnik veszedelmesnek. Andrei beszélgetését hallva a kislánnyal, átfut az egyán egy gondola.* ~Ért a gyerekekhez.~ *majd újra a másik két személyre figyel, és ő is közelebb lép a lánykához.*
- Én Leonza vagyok. *Mutatkozik be, majd mást nem mond, várja hogy a lány válaszoljon. Ő sokkal bionytalanabb mindennel és mindenkivel szemben. kezét most is tőrén tartja.*

JM:
-Csókolom én Nessa va....gyok.*Hirtelen elcsuklik a hangja, mikor Andreire és Leonzára néz.Figyelmesen végigméri őket, minden kis részletet az emlékezetébe vés, majd még nem is oly régi emlékei közt kutatni kezd, majd miután a puzzle sikeresen összeállt picit pirulva elmosolyodik.*
-Én Danail Nessa vagyok, és azt hiszem ti vagytok a szüleim...*Határozottan elmosolyodik és Leonza magára ismerhet a kislány vonásaiban.*

Danail:
*Andrei mosolyogva figyelte, ahogy Leonza is a kislányhoz közel lépet. Majd össze vonta szemöldökét és helytelenítőleg rázta meg egy pillanatig a fejét amikor látta, hogy hol is a lány keze. Majd amikor a kislány bemutatkozott Andrei kirázta a hideg életében nem lepődött meg annyira, mint akkor. Talán még a szíve is kihagyott egy ritmust.~Mi? Hogy? Ez a kislány? Jóságos szellemek. Ez egy vicc?!~* Majd picit jobban végig méri a kislányt és tényleg mintha hasonlítana Leora.* ~De ez örültség, szellemek legyenek velünk..~* Andrei veszettül csóválja a fejét tanácstalanul nézz Leonzára. Majd végig gondolja a kislány szavait.*~Mi vagyunk a SZÜLEI?! Mi? Leonza…és én?~* Fura tekintettel nézz Leonzára, és reméli, hogy mindez vicc vagy hasonló. Majd le hajol a kislányhoz.*
- Nessa mit beszélsz? Mi a szüleid de hogy?*Értetlenül ráncolja a homlokát, de próbál barátságos hangot meg ütni a kislánnyal közben a fejében a gondolatok veszettül száguldoznak.*

Leonza:
*Leonza várakozva figyelte a lány válaszát. Majd mikor a kislány megszólalt, bemutatkozott és elmondtott egy lehetetlen tényt tátva maradt a szája. Egyszerre valami viccre, vagy valami varázslatra gondolt.* ~A gyerekünk? De... ~ *Majd közelebb lépett a kislányhoz, hogy jobban szemügyre vegye. Látta rajta a magáéhoz hasonló göndör hajat, a hegyes fület, ami azért már nem volt annyira jellemző, de látni lehetett hogy valamelyik szőlőben tünde vér csörgedezik. Mikor ez az egész tudatosult a fejében, teljesen megdermedt, kezéből kiesett a virág amit még mindig szorongatott és elengedte tőrét is. Vagy Andreire nézett vagy a kislányra. Látta a fiú csodálkozását is. Nem szólt egy szót sem, inkább csak hallgatta, ahogy Andrei kérdezősködik.* ~De hogy kerülhetett ide? A jövőből? ~*

JM:
*A kis háromnegyed tünde Very Happy kislány odalép Andreihez és nagy okosan magyarázni kezd neki*
-Mikor lefeküdtem apu te már 55, anyu te pedig 70 éves voltál.*Elmosolyodik majd megsimogatja apukája arcát.*
-De furcsa apa, nincs szakállad, hm, ez jobban is áll, majd megmondom apunak, azaz neked.*Majd Leonzához fordul.*
-Anyu te csodaszép leszel 70 éves korodban is.*Mondja szeretett teljes pillantással és odaszalad a lányhoz és átöleli.*

Danail:
*Andreit nagyot nézet amikor a kislány közelebb lépet hozzá és simogatni kezdte az arcát.*~Szellemekre, 55 éves én?!*De nem bírt ellenállni a kislánynak is át ölelte a csöppséget. Majd mikor az kibontakozik öleléséből Andrei meg rendülten, hallgatja tovább.*~Szakáll nekem?~* Akaratlanul is végig simít az arcán mely oly a sima. Amikor a kislány*~Az én lányom szellemekre..~*Leonzához szalad Andrei nagyot mosolyog.*~Hát ebben igaza van tagadhatatlan már most gyönyörű..~*Oda lép Nessához*
- És mond csak Nessa, hogy kerültél ide? *majd figyeli Leonza és a kislány az ő kislányának a válaszát.*

Leonza:
*Leonza még mindig alig akar hinni a szemének.* ~Az én lányom... a MI lányunk.~ *Majd fülig vörösödik a gondolatra. Csodálkozva nézi, ahogy Andrei és a kicsi beszélgetnek. Mintha az egész egy mese volna. Majd mikor a kicsi megöleli, szóhoz sem jut. de végül összeszedi magát és végre ő is megszólal.*
- Nessa... *Ízlelgeti a nevet.* - Tényleg kicsikém, mi történt? Hogy lehetsz most itt? *Folytatja Andrei kérdését és várja a választ, miközben nézi a csöppséget és egyenlőre hihetetlennek tartja, hogy neki ilyen szép kislánya legyen valaha is.*

JM:
*Tényleg szép kislány, hisz tiszta anyja Very Happy . Szülei egybehangzó kérdését hallva elmosolyodik.*~Jellemző, hogy mindig ugyanazt kérdezik, vagy mondják, még otthon is".Nessa takaríts, pakolj magad után.Ne legyél nyakig saras mikor játszol."Jó tudni, hogy ilyen korán kezdték.Ezt miért nem tudták kinőni?~*Dörmög magában a kislány*
-Onnan jöttem, kicsit hátrébb, a falon lóg egy hatalmas tükör, majdnem a padlóig ér.*Mutat a háta mögé Nessa.*
-Otthon is pont ugyanilyen van a dolgozószobádban apa.*Néz nagyon okosan apukájára és megindul az említett hely felé, apja kezét fogva.*
-De furi apa a kezed a forradás nélkül, csúnya harc volt Knoblar ellen, de győztél.*Néz nagy büszkén apujára séta közben*

Danail:
*Andrei meg ütközve nézet még mindig a kislányra.*~Az én kislányom.. a MI kislányunk..~*Majd erre a gondolatra elvörösödött kissé az arca és a szemében is vöröses árnyalat öltött színt. Majd figyeli hova mutat a kislány, majd zavartan fogja meg a kislánya piciny kezét, közben vett egy pillantást Leonzra és látja ő is hasonlókat gondolhat mint én.*~Tehát mi a jövőben valamikor.. Szellemekre.~*Majd a kislánnyal elindul a tükör felé.~Jó tudni, hogy lesz egy ilyen aranyos kislányom és egyáltalán élek majd 65 évesen, és lesz egy csodás asszonyom.~*Út közben büszkén vigyorogva kócolja össze ismét a kislánya haját. Majd újra meg lepődik, ő maga sem hitte, hogy képes rá de a ksilánya újabb és újabb meglepetésekkel szolgált*~Knoblar? És ő ki a fene? Ismernem kellene?~*Majd gondolatainak hangot is ad.*
- Mond csak Nessa picim, és ki ez a Knoblar? És mond csak *Hajol közel a kislányhoz és fogja a hangját suttogóra* vannak testvéreid is?*Majd nagyon boldogan figyelte leonzát és a kislányát felváltva.*

Leonza:
*Mikor a pici válaszol, Leonza csodálkozva néz körül. Körbeforgatja fejét, nézett itt már perszor körbe, de sose vette észre semmilyen tükröt sem.* ~Tükör? Itt?~ *Majd ő is Nessához és Andreihez társul, harmadikként, és követi őket, közben csak figyel, és gondolkozik. * ~Renegeteg mindent tudnék tőle kérdezni... de nem is tudom hogy mi lenne a legfontosabbb.~ *Ekkor hallja Nessát, ahogy a forradásról beszél.* ~Knoblar? Hát ő meg ki lehet?~ *Épp nyitná kérdésre a szájját, mikor Andrei megelőzi. Figyeli őket ahogy kézenfogva állnak, és csak mosolyog.* ~Azt hiszem talán iazán boldog leszek egyszer.~* A gondolatra elmosolyodik, és Andrei kezére téved a tekintete.* ~Knoblar...~ *És örörkre megjegyzi a nevet.*

JM:

*Elmosolyodik Andrei kérdését hallva, majd halkan megszólal.*
-Még lesz két tesóm biztosan, csak még nem születtek meg, de már anya hasában laknak.*Leonzára mutat, majd elneveti magát mikor felfogja mekkora butaságot mondott.*
-Szóval csak lesznek...*Kacsint szüleire cinkosan, majd mikor meghallja a Koblar nevet elborzad és a szájára teszi a kezét.Ezt nem lett volna szabad elmondania....*
-Nem mondhatok többet apa, mert apa dühös lenne rám.*Mondja nagy komolyan, de már ő sem érti a viszonyokat nagyon.Ekkor érkeznek meg a tükörhöz.*
-Már sokszor hallgattam esténként, hogy beszélnek a tükörből, de csak most mertem átnézni először.*Csicsergi csilingelő hangon, majd a tükörfelé fordul és az ereiben megfagy a vér.A szülei állnak a túloldalon...is, és nem tűnnek éppen jókedvűnek hálóköntösben és papucsban álldogálva.*

Danail:

~Szóval 3 kis gyermekem lesz, szellemek..~* Félve nézet Leonzára, ő maga se tudta mit gondoljon, remélte, hogy ez csak egy álom amiből mindjárt felébred, de egyben ez az aranyos kislány és az, hogy Leonzával lehet… Majd meg mosolyogja kislánya szeleburdiságát amikor éppen az anyukájára mutat.*~Lesznek… lesznek de mikor lesznek?~*Majd próbálja követni a kislányának magyarázatát hellyel közzel sikerült is. Majd tovább hallgatja a csöppséget, és amikor meg látja tükröt hirtelen meg ál, majd amikor bele nézz a tükörben el áll még a lélegzete is. Értelmes szavakat sem tud kinyögni.*

Leonza:

*Leonza döbbenten áll. * ~Még 2? Hát legalább nagy lesz a család...~ *Majd lopva Andreire mosolyog, közben fülig vörösödik. Nessa nevetése után a hasára teszi a kezét és bele próbálja magát élni a helyzetbe, ami nehezen megy neki. Kissé nyugtalankodik még Knoblar miatt és megjegyzi, hogy ennek még utána néz valahol.* ~ Bár mindez csak évtizedek múlva lesz.~ *Közben ő is a tükör elé ér és döbbenten áll meg előtte. először egy szót sem tud kinyögni, majd nagy nehezn megszólal.*
- Jesszus, ezek mi vagyunk? *Kérdezi Andreitől, és csodálkozva bámul önmaga arcába.* - Kicsim... úgy tűnik kicsit mérgesek vagyunk rád... és különben is későre jár. ~Jesszus, már úgy beszélek mint egy anyuka.~ *Csodálkozik el magán és közben újra vágigméri gyönyörű kislányát, minden mozdulatát az emlékeibe vési.*

JM:

*Kicsit félve, lesütött szemmel néz a tükör túloldalán álló szüleire, majd nagyot sóhajt és megfordul.Nessásan elmosolyodik és megöleli Andreit és Leonzát.*
-Hát, akkor én most megyek is.Apuék elég morcosak.*Folytatja vigyorogva,megpuszilja Andreit és Leonzát majd mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne belép a tükörbe, egy pillanatra nem lehet látni, majd mikor újra megjelenik a Danail család, Nessa már a szülei közt áll és nevetve integet Leonzáékra.Majd a tükörben örvény keletkezik és magába szippantja a családot.Mikor újra kisimul a tükör felszíne, Leonza és Andrei már csak egymást láthatják a tükörben.*

Danail:
~Jézusom az ott én vagyok szakállban?~*Csak szemléli a későbbi önmagukat. Leonza kérdését is csak félig halja meg.*
- Igen azok mi vagyunk..*Leonzára nézet és látta az ő arcán is a döbbenetet. Majd kislányához fordult.*
- Mérgeseknek tűnnünk picúr de ne aggódj, biztos nem lesz baj, majd én megvédelek anyádtól is.*Gubancolja össze utoljára a kislánya haját majd folytatja.* menj aludjól és legyél csak rossz, és ne fogadj szót anyukádnak. *kacsint a kislányra* vigyáz magadra picúr.*Majd mikor látta hogy nevetve integetet vissza intet neki. Immáron ketten maradtak leoval, majd felé fordult enyhén zavart arccal*~Gyerekünk lesz szellemekre most mit mondjak tegyek?’
- Huuh mit gondolsz erről az egészről? Vagy beszéljük meg holnap? Elvégre nagyon késő van már.*Majd várja a választ Leo-tól*

Leonza:
*Leonza kissé nehezen fogja fel ezt az egészet. De azért nagyon örül a találkozásnak. Mikor Nessa búcsúzkodni kezd, kissé elérzékenyül. nagyon sokáig fog tartani mire az egészet megemészti még. Mikor Nessa puszit nyom az arcára, könnyes lesz a szeme, de gyorsan elfordul, nahogy Andrei meglássa véletlenül. Majd pár pillanat múlva már nyoma sincsen az egésznek. Mikor Nessa belép a tükörbe, mosolyog utána, majd végig míg integetnek. Ám mikor a kicsi eltűnik, Leonzára rászakad a valóság. Látták a jövőt, de vajon mit kell kezedeniük a jelennel.* ~Csak el ne szúrjuk, én szeretném ha így alakulna..~ *Majd lassan megszólal.*
- Hát... nem is tudom. Aranyos gyerek. *És elvörösödik. fogalma sincsen mti csináljon. Az alvós ötletnek örül.* - Aludni? Lehet hogy jó ötlet. Ki kellene pihennünk magunkat. *Mondja és alig mer Andreire nézni.* - Ha gondolod mehetünk is. *Kissé zavarja ez a fagyos hangulat, de most többet nem tud magából kihozni. Túl sok volt ez neki mára. Ha Andrei is beleegyezik, elindulnak együtt, és meg sem állnak a második emelet folyosójáig.