Nyx
Admin
Hozzászólások száma : 60
Csatlakozás ideje : 2009. Jan. 30.
 | Tárgy: Elinor Rheia Lioness  Vas. Feb. 15, 2009 11:13 am | |
| Név: Elinor Rheia Lioness
Szak: Belsirion
Faj: Ember
Kor: 15
Előtörténet:
Elinor édesapja, és édesanyja is mágus volt, ám nem nagyon tanulták ki a fortélyokat, nem voltak teljes mértékben a mágia gyermekei, nem is éltek olyan szinten vele. Az egyetlen, ami rájuk maradt szüleiktől, kik ugyancsak mágusok voltak, és a másik világtól, az az, hogy mind a kettőjüknek volt daimonjuk. Elinor édesanyját Thalia Derledisnek hívták, s a daimonja, mely egy nemes oroszlán volt, Selen névre hallgatott. A nő mindig is harcias teremtés volt, olyas féle harcos hercegnő, ezért szeretett bele egy csapásra, még felnőtt koruk hajnalán Elinor édesapja, Damastor. Damastor Lioness az Athéni férfi, a Görög Mágusszövetség egyik megbízottja volt, egy nagyon elit harcos szervezet tagja. Damastor, Elinor édesapja pengemester volt, hosszú, hosszú éveken át, s Ghaia, a sólyom-daimonja volt az örök társa. A szülők Athénban találkoztak, a Mágusszövetség egyik épületében, mikor a nő még csak 18 éves volt, épp hogy felnőtt. Problémák voltak vele, ugyanis túlzott harciassága miatt, néha már veszélyeztette a varázsvilág titokban maradását. Mikor a férfi meglátta a nőt, először csak egy harcias lányt látott, aki dacol minden ellen, a szabályok ellen. Majd mikor kiderült, hogy a lányt néhány napra a keze alá állították, hogy kicsit hasson rá, akkor minden megváltozott az egész életükben. A két harcos lélek egymásba fonódott, s mikor lejárt az egy-két hét, akkor sem váltak el egymástól. Bár egy ideig nem volt zökkenőmentes a kapcsolatuk, főleg azért, mert Damastornak folyton távol kellett lennie, végül még is egybe keltek.
S rá egy évre megszületett a kisgyermek is, Elinor, meg persze az örök társa, Flame. A daimon sivatagi rókának született.
1993. április 18.-a volt pontosan az a nap, mikor született a gyermek, s daimonja, egy már egész meleg, verőfényes reggelen, egy Athén környéki kisebbnek mondható faluban. Első neve Édesapja kívánsága volt, mert így hívták az édesanyját, s a második neve, Rheia a görög istenek iránti tiszteletüknek a jele volt. Mikor a kisgyermek járni tanult, már is a kezébe került a bot, a fakard, s minden, amivel egy gyermek harcolni tud, de még sem sérti meg magát. Elinor gyorsan cseperedett -épp úgy, mint a daimonja is Falme- és nagyon is gyorsan tanult, anyja és apja tanítása folyton ott volt vele, bár édesapja hetekre volt, hogy eltűnt. A családban az édesanya temperamentumos jelleme miatt jó néhányszor volt veszekedés, de végül mindig a gyermek került ki vesztesül, hisz anyjának az utolsó mentsvára mindig előkerül: „Menj a szobádba!” Még is, le se tagadhatták volna, hogy mennyire szeretik egymást. Mikor a kislány többnyire felcseperedett, tizenegy éves volt, a szülők egy kis dilemma elé kerültek. Mivel ők nem éltek jobbára a mágiával, mely a pálcavarázslást jelentette, ezért nem tudták, hogy a gyermeküket lenne-e értelme beíratni, egy mágus iskolába. A végén Elinor maga döntött úgy, hogy szeretne varázsiskolába járni.
Először egy névtelen, nagyon eldugott helyen kezdte meg a tanulmányait, hol konkrétan a pengemesterek, és egyéb Mágusszövetség által felkért harcosok gyermekei voltak. Majdnem mindegyik gyermek olyan volt, mint ő. Harcos lélek, harcos testbe, mind tudott bánni a fegyverekkel, és ez a lányt, aki eddig mindig egyedül volt, teljesen kiakasztotta. Egyedül Flame, a sivatagi róka daimon volt az, akivel legalább egy kicsit különbözött. Nem akart ugyan olyan lenni, mint a többi gyerek, így lassan változni kezdett az érdeklődési köre. Ugyanúgy harcos maradt, ugyanúgy gyakorolt, ugyanúgy erős volt, és temperamentumos, ám megismerte a művészetet is, és meg is szerette e mellett. Lassan kifejlődött az ízlése, és lelke mélyén finomabb lett, nem olyan durva csiszolású.
Mikor tizenkét éves korát betöltötte egy szörnyű hír fogadta, az iskolából hazatérte kor.
Anyja arcán a keserűség, a fájdalom, s hangja remegő, keserves hangja…
Még sosem látta így.
Teljesen összetört, teljesen magába fordult, és nem kellett sokat gondolkoznia, mire rájött, hogy mi is történhetett.
Az édesapja meghalt.
Elinor először nem akarta elhinni a saját gondolatát sem, de így volt, de egy 12 éves hogy tudna megbékélni ezzel? Egyetlen támasza a daimonja volt, s bár Flame is épp úgy gyászolt, ő támasztékot adott a lánynak, hogy magához térjen, legalább egy kicsit, hogy talán megtanulhassa egyszer, apja nélkül is békében élni az életét. Teltek a napok, s a hetek is, az édesanyja kivette a párost az iskolából, és egyenesen elutaztak az egyik leg eldugottabb Görög szigetre, ahol nem éltek mágusok, egy szál se. Elinor ellenezte ezt a lépést, de anyja nem hallgatott rá, és valahol érthető volt, hisz a Mágusszövetséget okolta, a mágusvilágot, mert elvesztette a férjét, gyermeke apját. Lánya végül beletörődött, egy időre, hogy anyja szeretné elfelejteni mi is a mágia. Ott, a muglik között nem érezte magát otthon, szép volt a sziget, és a nép is kedves, pont olyan, mint az anyja, harciasak, de még is melegszívűek, hogyha a családjukról van szó. Ám a lány nem érezte jól magát… Főleg, mert a daimonját el is kellett bujtania, soha sem beszélgethetett vele mások előtt, és amúgy is furcsállták volna, hogy egy sivatagi róka Görög szigetekre hogyan kerülhetett. A szigeten a lány sok mindent tanult a zene iránt, főleg a pengetősek irányában. A lant és a gitár művésze lett, aminek tanulását már Athén mellett is megkezdte, de itt sajátította el igazán. Már nyolc éves kora óta tanulta, így igazán szépen elsajátította.
Eltelt lassan két év, s 14 éves korában már döntött is: Visszamegy a varázsló társadalomba, vissza, hogy tanuljon, vissza, hogy mágus legyen. Gyászolta apját a szívében, ám ő egyáltalán nem okolt miatta senkit, csupán a gyilkosát, ő nem fogta senki másra a halálát. Tudta, hogy édesapja nagyon sokat tett, és nagyon erős volt, hisz a Pengemesterek még is egy nagyon válogatott, és erős harcosokból épült fel. És ő, Damastor lánya legalább olyan erős akar lenni, mint édesapja. De nem csak harcos, hanem erős mágus is. Flame először ellenezte, majd még is csak beleegyezett ő maga is, hogy Elinor álmát nem másíthatja meg, lassan ő is beleszeretett a vágyba, hogy együtt legyenek a leghatalmasabb harcos-mágusok. Ember és daimonja. Az anyja természetesen nem akarta elengedni, de végül beleegyezett, mert a lányára már nem nagyon hatott a megszokott parancs, hogy menjen a szobájába. Elinor, hogyha nem engedte volna el, akkor biztosan megszökött volna, vagy valahogy ott hagy egy másolatot magáról…
Már döntött, és ez végleges, anyja nem tudott bele szólni.
2007 szeptemberét a lány már a Nezabar falai között töltötte, s ki is járta már az első évet. Most, másodikban végre megmutatkozik, hisz egy év telt el, s még sem ismert senkit sem, magányosan járta az órákat, talán a tanárok se szúrták ki. De most, egy év elteltével, talán beleveti magát a tanuláson kívüli életbe is, hisz már döntött, hogy mi lesz élete, hogy mi akar lenni: Mentalista, és közben jó harcos is.
Kinézet:
Csak a görög isteneket s istennőket mintázták a görögök szőke, kékszeműre, ám ez a lány valóban kék szemmel született, s meg is tartotta ezeket a színeket. Egyik szülő sem volt kék szemű, így a lány betudta annak, hogy talán valamelyik nagyszülő hagyatéka. S így is volt, apai ágon a nagymamájának voltak csillogó, kék szemei. Elinor harcias természete mindig kiül arcára, már amikor nem teljesen nyugodt, s nem meditál esetleg. Sosem hord nőiesnek mondható ruhákat, vagy élénk színeket, mindig bőr, vagy természetes szövetű ruhákat visel. Minden esetre egy ruhája sincs a Gucciból. Bár alakja karcsú, s ő maga is magasnak mondható a 174cm magasságával, mégsem az az átlagos szépség. Szép ő, csak elrontják azok a fiúsabb ruhák, amiket hord.
Haja barna, ám mikor a varázstalan szigetre költöztek, s ott töltött két évet, akkor kiszőkítette felső tincseinek nagy részét. Így az arca valamivel még vadabbnak tűnhet, de már nehezen lehetett volna fokozni.
Jellem:
Mindig is energikus, és harcias lány volt, kinek a szemében ott égett az eleven tűz. Legtöbbször kicsit kekeckedő lány, ám hogyha igazi barátot talál, azt befogadja a szívébe. Hogyha zene szól, akkor mindig megnyugszik valamelyest, bár ez attól is függ, hogy milyen zene szólal meg. Mivel az álma az, hogy jó harcos legyen, ezért nem igazán meglepő, hogyha felidegesítik, akkor fogvicsorgatva veti rá magát a személyre. Viszont ezek felett lassan meg kéne tanulnia kontrolálni magát… Ezen lesz az évek során, de kezdetnek jobb, hogyha nem idegesíti fel senki, csak kis hecceléseket bír el, de azt viszonozza is.
Személyes tárgyak:
Gitár: Magával hozta a Görög varázstalan faluból a gitárt, melyen tanult mindent, s melyet a tanítójától kapott meg, miután elmondta neki, hogy elmegy a szigetről. Szépen kifaragott, szinte átmenetnek kinéző gitár, de a húrjai stimmelnek, annyi van rajta, amennyi a gitárokon szokott lenni.
 Rövid kardok: Mikor meghalt az édesapja, temetésekor egy férfi állt Elinor elé, s két tőrt adott oda neki. Sötét alak volt, arcát elfedte, ám érdes hangján elmondta, hogy miért kapja a lány, s mi is ez a két tőr: Ezek a fegyverek apja fegyvereiei, a Pengemesteré, aki csatában vesztette el az életét. A tőrkardok gyönyörűen meg vannak művelve, pengéjük éle borotva éles, a japán pengével vetekedhet. A penge kissé elhajlik, vágás ívét követve, s markolata kézre áll, bár talán gondolhatnák páran, hogy gyerek kezébe nem való. Mind a kettőhöz van egy-egy kemény belsejű, kívülről bőr anyagú tok, s a lány ezeket a tőröket általában a combján hordja, vagy az övén, de mindenféle képen csatos övre kötve.
Daimon:
Flame a sivatagi róka daimon. Legtöbbször egyetért mindenben a társával, ám van helyzet, amikor ő fogja vissza a balhéban. Mikor valaki megsérti őket, a nem túl nagy jószág azonnal morogni kezd, ellenségesen nézve az illetőre, támadásra készen. Ám inkább Elinor az, aki gondolkozás nélkül cselekszik, és nem ő. Flame örök társa Elinornak, bár van, amikor már ő sem érti a tetteit, akármennyire ismeri az érzéseit, a gondolatait van, hogy lefedi, kizárja belőle. Ritkán, de van. Mikor meghalt az édesapjuk akkor is időbetelt, mire megérezhette a lány mérhetetlen fájdalmát, amit elszorított, majd egyre keserűbbé vált miatta. Így csak idővel tudta észhez téríteni őt, pedig már korábban is tehette volna.
Vicceskedő, ám aggódó, legtöbbször ő húzza ki a csávából a lányt, legalábbis megpróbálja.
// http://www.zoo.hu/veszprem/zooklub/user_galeri_upload/364.jpg // | |
|
