Név: Siegfried Zauberer
Szak: Eramir
Évfolyam: Második Évfolyam
Faj: Ember
Kor: 16
Előtörténet:
Egy nemesi családból származó fiúról szól ez a történet... Kezdjük a szülőknél.
Dorothea Manfreid egy gőgös úri kisasszony volt világ életében. Szőke, aranyló fürtjeit, vékony derekát, nőies csípőjét, hercegnői ruháit mindig kihasználta, hisz nemes családból származott. Manapság az aranyvérű mágus családok igen csak fogynak, s ez a nemesi társaság a legtisztább vérűekből állt össze, ha nem is aranyvérűekből.
Dorothea viszont az volt. Aranyvérű. Mikor belépett a hajadon évekbe sorra kerültek elő a kérők, hisz egész magas, előkelő körökben forgott. Jégkirálynői bája sok férfit elcsábított, és ő maga is igazán élvezte udvarlóit a környezetében. Nem csoda, hisz mindennel ellátták, ami szem szájnak ingere, ajándékok, finom kis ruhák. Ám édesapja éppenséggel nem örült annyira, hogy férjet a lánya nem akar, csupán szédíti a nemes ifjakat. Kényszerből kellett házasodnia...
Apja kiválasztott neki egy férfit, a nemesek közül, kit eddig nem is ismert. A férfi rendkívül gazdag volt, természetesen ezért is rá jutott a választás. Ám nem éppen egy társasági ember... Magas, délceg alkatú, ám igazán üres tekintetű úr, akinek ránézésre érzelmei sincsenek. S így is van. A házasság meg lett tartva a lány ellenére, aki jó néhányszor kicsapta a hisztit.
De nincs mit tenni, az úri házakban nem úgy megy az élet, hogy megtagadjuk apánk szavát. Az évek múltak, míg Igor Zauberer, a férfi, betörhette a nőt, szigorával és semmit mondó jellemével. Dorothea lenyugodott, sokkal kedvesebb teremtés lett, ám még mindig gyönyörű volt. A pár egy hatalmas palotában élte az életét, vagy inkább kúriában, amely eldugottan volt a német országi varázsvilág területén, a sűrű erdőségekben. És hát, ahogy lenni szokás, ideje volt már annak, hogy jöjjön a kis herceg a családba. Egy rideg téli éjjelen, január idusán jött világra a gyermek, mely egy érdekes szerelem gyümölcse. Az kisgyermek gyönyörű volt, a szülők büszkeséggel néztek rá. Arisztokratát neveltek belőle egészen gyermeteg kora óta, hisz ugyanolyan nemesnek kellett lennie a fiúnak, mint amilyenek ők voltak. A neve Siegfried, s angyali mosolyával kiskorában összes dadáját megolvasztotta. Kedves kis arca, mintha csak egy festményből lépett volna elő, a kúria falaiból. Mindig is jól nevelt volt, tisztelettudó, ám apja lévén egy kissé visszafogottabb, az évek multával... Hisz édesapja továbbra sem volt egy társasági ember. Szerette a fiát, de nem tudta kimutatni igazán, csak néhány jó szót kapott egész életében, amit Siegfried nagyon megbecsült. Tíz éves korában, mikor már csak egy év volt hátra, hogy elmehessen a Roxfortba, szörnyű baj történt. A birtokra hippogriffek jöttek, tehát a nemesi család hívott el egy beidomított csapatot, jobban mondva a gondozójukkal jöttek az nemes állatok. Természetesen a tíz éves kisfiú csillogó szemekkel szaladt, nyomában a dadájával, aki egyben a nevelőnője is volt. A nő lihegve követte őt, igazán elfáradt, ám Siegfried a fiatalok erejével lódult meg a karámok felé. Lassan lelassította lépteit, megállt, hogy megvárja nevelőjét, hisz a nő igazán kifulladt a nagy sietségben. A fedett karám előtt a gyermek orrát valami fojtogató szag csapta meg... A következő percben gomolygó füst csapott ki, az ajtó kivágódott, és kivágtatott rajta három hippogriff. Túl gyorsan történt minden mozzanat.
Nem tudni, hogy melyik állat, vagy éppen azajtó volt az, ami megütötte a fiút... Senki sem tudja... Siegfried közvetlen az ajtó kicsapódása után egy hatalmasat esett, hátrafelé, és a fején egy pontban, majd egyre jobban, halántéka körül vérezni kezdett. Több helyen is megütötte a fejét... S a következő pillanatban...
Minden elsötétült.
Ettől a naptól fogva, a fiú vakon élte tovább életét, ami természetesen nagyon szokatlan volt neki. Hogy is lehetne egyszerű egy gyermeknek felfogni, hogy a gyönyörű, színes világ most már soha sem fog megnyílni előtte. Most már csak a sötétség az, amit "lát", s néha az emlékei az eddigi életéről, képzeletének szülöttei. Fél év telt bele, míg a fiú teljesen fel épült, kivéve a tekintetét...Az mindig is homályos, és a semmibe tekintő marad. Vaksága miatt a szülei nem akarták elengedni a Roxfortba, bár oda is csak kétségekkel vették volna fel, ha bele is egyeznek. Siegfried az otthonlétre ítéltetett, s tanítok nevelték egészen addig, míg a két szülő fel nem készült, hogy elengedje a gyermekét, egy olyan helyre, ahol több gyermekkel, emberek között tanulhatja a mágiát. S így... 15 évesen végül másodikosnak felvették a Nezabarba, hogy itt az Eramir szakon tanulhassa ki a levegő mágiát, amely segíthet a vakságának lehetetlen helyzetén.
Személyes tárgyak:
Egy varázstárgy segít neki, hogy a vakságban ne legyen olyan elveszett. Egy elég nagy, ezüst anyagú, smaragd szemű kígyóékszerről van szó, ami az egész alkarján tekereg és a tenyerén ér véget a feje, s smaragd szemei. Amennyiben a fiú aktiválja ezt a varázstárgyat a kígyó tekeregni kezd rajta, majd úgy áll meg, hogy feje a csuklóján legyen, kissé felegyenesedve és, mintha egy kobra lenne támadáskor, a fejénél kitárja a bőrét, fenyegetve az ellenfelét. Természetesen az ékszer nem támad, csupán segít viselőjének... Siegfried ilyenkor a kígyók hő látásával lát, így csak a hőből tudja, hogy mikor mi közeledik, meg persze a foltokból, alakokból.
Természetesen másik kezében, hisz a kígyó a jobb kezén van, van egy gyönyörű faragású vele egymagasságú mágusbotja is, ami valamennyire segít, hogyha a kígyó szemei a hővel sem tudják kibogozni a világot. Stílusosan a bot belsejében rejlik a pálcája, hogy az is mindig kéznél legyen. Egy mozdulattal elő tudja venni.
Kinézet:
A fiú igazán délceg kiállású, mindig kihúzott háttal áll, vagy épp ül, ám ha valaki a szemébe néz láthatja, hogy tekintete egész homályos, a semmibe mered. Sosem ragad meg semmin, csak előre bámul... Egészen fakó, világos szemei vannak, s vállig érő, néha halványan hullámosnak tűnő szőke haja, aminek a hullámai szépen elálnak a nyakától. Szőke haját az anyai ágáról örökölte. Valahol, a felmenői között, az apai ágon megtalálható volt a tünde vér, ám ez már egészen kiveszett belőle, hisz évről évre csak mágusok házasodtak a Zauberer házba. Őt már tized tündének lehetne talán nevezni. Általában drága ruhákat visel és elegánsan öltözködik, hisz pénze jócskán van a családjának.Természetesen van amikor egy kicsit zárkózottabb az öltözékében is, kámzsás ruhát vesz magára, köpenyt, vagy épp palástot, akár bármilyen más ruhát, ami többnyire rejti őt.
Kedvétől függ.
Jellem:
Jelleme összetett, természetesen, hisz nem épp egy egyszerű személyiség. Bátornak mondható, sokszor vidám is, ami a szemeiből nem leolvashatók, de aki a szívét is ismeri, az tisztán láthatja. Kell neki egy kevés idő, hogy megnyíljon, vaksága néhányszor gyanakvásra kényszeríti, és bizalmatlanságra. Úriember ő, kitanult fiú, akivel nagyon sokat foglalkoztak mindig is. Nagyon okos, gyorsan vág az agya, és néha érettebb a gondolkodás módja, mint a kortársainak.
Néha...
Hisz van amikor ő is épp úgy tud bolondozni, mint mások, egy jó társaságban. Mivel szeme világát elvesztette, más érzékei az évek során szép lassan kezdenek fejlődni, hisz lassa hat év telt el. Szaglása, hallása és tapintása jóval finomabb, mint a többi diáknak, de így sem túlságosan különleges, természetesen. Talán a hallása az, ami legjobban kifejlődött.
Vas. Feb. 15, 2009 10:48 am